Bevezető
A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), mint a minőségközpontú magyar felsőoktatás egyik meghatározó szereplője, azon belül az egyetem budai karai a Nemzeti Együttműködés Programjában és a „Fokozatváltás a felsőoktatásban” című dokumentumokban megfogalmazott fejlesztési irányok alapján – készek megvitatni minden szóba jöhető alternatívát közös célunk, a versenyképes diplomát adó felsőoktatási szerkezet létrehozása érdekében.
A BCE Budai Campus három kara saját szakterületein széleskörű nemzetközi és hazai elismertséggel, világos jövőképpel, egyértelmű, más hasonló intézményektől karakteresen elkülönülő oktatási és kutatási profillal, kiemelkedő publikációs, alkotói és innovációs teljesítménnyel rendelkezik.
Karaink kiemelkedő teljesítményét jelzi, hogy a nemzetközi Quacquarelli Symonds (QS) rangsor legfrissebb, 2014/15-ös tematikus „top 200”-as világrangsorára agrárképzési területen kizárólag a Budapesti Corvinus Egyetem és a Debreceni Egyetem került fel.
Napjainkban alapvetően átalakul a társadalom és gazdaság szereplőinek működéséről alkotott kép. Ma már egyre kevésbé általánosíthatók a „gazdaságos üzemméret”-ről kialakult, döntően a XIX. századi ipari kultúra világához kapcsolódó fogalmak. Ebből adódóan meghaladottnak tekintjük azt az elképzelést, amely a felsőoktatás hatékonyság-növelésének legfőbb útját a méret növelésében látja.
A BCE képzései jól reprezentálják, hogy nincs általánosan meghatározható gazdaságos méret a szakok, a tudományterületek, a szervezeti egységek, ill. az egyetemek szintjén.
Az agrár-felsőoktatási együttműködés kialakítása nemcsak a magyar agrár-felsőoktatás egészét érintő kérdés, hanem az agrár képzésekhez kapcsolódó határ-, ill. társtudomány-területi képzéseket is érinti.
A tiszta profilú agrár szakegyetem a XXI. századi európai, nemzetközi kihívásoknak nagyon nehezen tudna megfelelni. Óhatatlanul szükséges a képzések komplexitása, a több tudományterületet átfogó tárgystruktúra és szemlélet, ahogy ez jelenleg is adott a BCE képzési rendszerében. Szakmai körökben általánosan elfogadott, hogy a magyar agrár-felsőoktatás gondjait nem lehet forrásbővítés nélkül, pusztán a vélt vagy valós „párhuzamosságok” megszüntetésével és szervezeti módosításokkal orvosolni.
A jelenlegi helyzet javulása egyrészt a gazdálkodás feltételeinek módosításától, másrészt az intézmények közötti, hálózat jellegű oktatási és tudományos együttműködésétől remélhető.
A gazdasági kérdések között fontosnak tartjuk az alábbiakat: (a) az agrárkarokon tanuló mérnökhallgatók képzésének tényleges költségeit tükröző finanszírozási rendszer kialakítása; (b) a felsőoktatási fejlesztésre rendelkezésre álló pénzügyi források elosztásában a teljesítményelv érvényesítése; (c) a „vállalkozó egyetem” koncepciójához a támogató jellegű szabályozási keretrendszer kialakítása; (d) a versenyszféra szereplőit a felsőoktatás finanszírozásának támogatására ösztönző szabályozás megteremtése.
A BCE teljes mértékben egyetért a „Fokozatváltás a felsőoktatásban” című dokumentum azon megállapításával, mely szerint „A Budapest-centrikusság Magyarország térszerkezetének adottsága, amit nem problémaként, hanem adottságként kell kezelni”.
A magyarországi térszerkezet adottsága az, hogy a főváros és a fővárosi agglomeráció együtt alkotja a központi régiót. Ezért az agrárképzési helyek decentralizálása szempontjából a Budapesten, ill. az agglomeráció észak-keleti szektorában lévő intézmény egy régióban van, és a vidékfejlesztés szempontjából nincs területi különbség.
A BCE Budai Campus három kara az egyenrangú partnerek közötti, szerződéses együttműködés alapú Közép-magyarországi Agrártudományi Hálózat létrehozását tekinti olyan megoldásnak, amelynek gazdasági és társadalompolitikai hatása a legrövidebb időn belül megmutatkozik.
S valljuk ezt annak biztos tudatában, hogy a közép-magyarországi régióban az agrár felsőoktatási területen nincsenek jelentős párhuzamosságok a képzésben, mert a szakterületi különbségek jelentősek és jól lehatárolhatók.
FOLYTATÁS